Agyműködés támogatás Goji Berry-vel

A szellemi képességek, a memória megfelelő működése fontos a sikeres életvitelhez, mind mikro, mind pedig makro szinten.
A mindennapi munkavégzés során elengedhetetlen, hogy „fejben ne legyünk ott” a munkahelyünkön, ne koncentráljunk.
Egy új projekt megvalósítása, egy határidőre elkészítendő feladat sikeres kivitelezése embert, illetve „agyat-próbáló” feladat.

Világszerte egyre többen fogyasztanak mesterséges energizáló szereket, készítményeket (italok, üdítők stb.), amelyektől megváltást, de legalábbis a szellemi képességek, a figyelem fokozását remélik.
Ahelyett, hogy a már-már túlontúl is kézenfekvő megoldást választanák! A táplálkozási szokásoknak ugyanis fontos szerepe van a mentális funkciók és szellemi képességek működésében.

Az agynak, az idegrendszernek egyaránt szüksége van bizonyos tápanyagokra (pl.: vitaminokra, mikroelemekre, különböző hasznos vegyületekre). A goji berry tartalmazza azokat a hasznos anyagokat, amelyek segíthetik fellendíteni a szellemi képességeket, fokozzák az agyműködést.

Mint Ázsia elsőszámú természetes agyserkentője, a goji bogyó élénkíti a figyelmet, a koncentrációs képességeket, javít a közérzeten. A Távol-Keleten úgy tartják, hogy az álmatlanság leküzdésére is alkalmas, ezáltal segítve azt, hogy kipihentebbek legyünk, és másnap újult erővel kezdhessük a napot.

Az ’Advanced Natural Medicine’-ben is leírták, hogy goji védi az agysejteket azoktól a káros anyagoktól (szabadgyökök, béta-amiloid fehérjék), amelyek kóros elváltozások kialakulásához vezethetnek (a degeneratív elváltozások az Alzheimer-kór kialakulását is eredményezhetik).
A neuroprotektív tulajdonságú goji és természetes kivonatai már most sokfelé az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatások egy részét képezik... A goji és az Alzheimer kapcsolatát övező kérdésekre jövőben kaphatunk választ...
Egy biztos, a goji időszakos, avagy rendszeres fogyasztása mindenképpen jót tesz, nem csupán az agyműködésnek, hanem a szervezet általános egészségének egyaránt. Csökkenti a szorongás és a felgyülemlett feszültségek mértékét, támogatva ezáltal az idegrendszert.

A ’Hongkongi Egyetem’ orvoskutatói arra lettek figyelmesek, hogy a goji bogyók vizes kivonata megzavarja az agyban a béta-amiloid fehérjék neurotoxikus hatásait, amelyekek számos idegrendszeri betegséggel kapcsolatba hozhatóak.

2008-ban egy kisebb kaliberű, 34 alany részvételével történt vizsgálat során azt tapasztalták, hogy 2 héten át, napi 120 ml goji gyümölcsvelő fogyasztása pozitívan hatott az alanyok hangulatára, szellemi frissességére. Javított az agyműködésen.

Miért fogyasszunk antioxidáns hatású élelmiszereket?

Az antioxidánsok köztudottan segítik szabályozni a szabadgyökök számát a szervezetben, semlegesítik azokat, megakadályozzák túlzott elszaporodásukat. Védelmet nyújtanak a sejteknek, a szabadgyökök sejtromboló hatásaival szemben.
A bogyós gyümölcsök jellegzetessége, hogy kimondottan hatékony antioxidánsokat tartalmaznak. A goji antioxidáns-hatása messze a legjobb ezen gyümölcsök közül! Ráadásul, a farkasbogyó antioxidáns-védelme az agysejtekre is kihat!

A gyulladáscsökkentő hatású készítmények jótékonyan hatnak az agy működésére?

Az életkor előrehaladtával különböző tényezők járulnak hozzá ahhoz, hogy az agyműködés, a szellemi képességek szintje fokozatosan visszaessen. A legújabb tanulmányok azt sugallják, hogy az artériák rugalmatlansága, a magas vérnyomás, a megnövekedett inzulin szint, vagy éppen a szervezetben kialakuló gyulladásos megbetgedések egyaránt az agyi teljesítmény csökkenést eredményezhetik. A gyulladások is rizikófaktort jelentenek az agy megfelelő működése szempontjából.
A goji berry gyulladáscsökkentő hatásait nagyrészt a poliszacharidoknak köszönheti.

Miért fontos a megfelelő véráramlás az agy működéséhez?

Az emberi agy 20%-át használja fel a szervezet összes oxigénmennyiségének. Az agynak nagy szüksége van a vérben szállított oxigénre. Megfelelő vérkeringés mellett az oxigén, és egyéb hasznos anyagok eljutnak az agyba, maximálisan kiszolgálva annak szükségleteit. A goji berry segíti a jobb véráramlást, ezáltal is támogatva az agyi funkciók optimális működését.

Bio Goji bogyó gyümölcslé 500ml

Goji Bogyó gyümölcsvelő

Bio Goji Bogyó Gyümölcsvelő, 500ml = 5.371 Ft
Bio Goji Bogyó Gyümölcsvelő, 3000ml = 5 + 1 ajándék = 25.971 Ft
Goji Bogyó ital rendelés
Ninghsziai bio Goji BogyóA mi Goji-nk magyar és német bio tanusítvánnyal is rendelkezik.

Goji Bogyó KÚRÁK

Gyerekeknek Goji bogyótGYEREKEKNEK
3 - 14 év között

2 x 20 ml / nap
3 - 4 kúra évente

Felnőtteknek Goji BogyóFELNŐTTEKNEK
14 - 50 év között

2 x 20 ml / nap
3 - 5 kúra évente

Időseknek Goji bogyót50 ÉV FELETT
50 év felett

2 x 25 ml / nap
3 - 4 kúra évente

KÚRÁK
ÁLLATOKNAK
ÖSSSZES Goji Bogyó KÚRA

Gyakori kérdések a Goji Bogyóról:

Mit kell tudnom a goji bogyóról? Hogyan fogyasztható a farkasbogyó?

Összes Goji kérdés és válaszhoz tovább »
Bio goji berry

Fokozza a Agyserkentés memória + a koncentráció teljesítményét Goji bogyóval.

Javítson Látásjavítás szemeinek az állapotán, a látásán Goji bogyóval.

Agy + Szem hatékonyság fokozás gojival »

Mi van a goji bogyóban? - Összetevők:

Polifenolátlag: 1200 mg / 100g

B2 Vitaminátlag: 1200 mg / 100g

Zeaxantinátlag: 120 mg / 100g

Szelénátlag: 50 mcg / 100g

B1 Vitaminátlag: 0,2 mg / 100g

Vasátlag: 10 mg / 100g

Tovább a Goji összetevőihez